A sokadik módosításon esett át a nagykárolyi önkormányzat
2010-es költségvetési-terve. A hétfőn megtartott rendkívüli tanácsülésen - 4
tartózkodás mellett is - megszavazott újabb módosítás két legnagyobb értékű
tétele az állami bérek, helyi költségvetésből való biztosítását jelenti.
Eszerint a nagykárolyi önkormányzat saját büdzséjéből is kifizeti a
lakosságnyilvántaró hivatal,
Romániában tíz munkaképes személyből csak öt dolgozik -
derült ki a legújabb statisztikákból. Az Országos Statisztikai Hivatal új
felmérése megállapította, hogy 2010 első harmadában nőtt a romániai
munkanélküliség: meghaladta a 8 százalékot. Ilyen mértékű munkanélküliség
legutóbb 2002-ben volt.
Húsz éve, 1990 júliusában indult el a Miért éppen Alaszka?, amely
elsősorban karakteres szereplőgárdájának köszönhette, hogy annak idején
népszerűvé vált. A történet középpontjában álló Fleischman dokit, vagyis Rob
Morrow-t jelenleg a Gyilkos számok-ban láthatja a magyar közönség, de
a többiekről nemigen lehet tudni semmit: mi történt Maggie-vel, Maurice-szal,
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság eddigi legszebb mérkőzésén Hollandia
vívta ki a döntöbeli szereplést Uruguay ellen, így bizonyossá vált, hogy a
vb-történelemben először Európán kívüli tornán Európai csapat emelheti magasba
a trófeát. A találkozón szinte végig a hollandok játszottak mezőnyfölényben, így
továbbjutásuk megérdemelt,
Kovács Jenő polgármester elmondása szerint várhatóan még
ezen a héten eredmény születik a több mint 15 utca aszfaltozására kiírt
közbeszerzési pályázatban. Az elöljáró elárulta hat cég van versenyben az
újraaszfaltozási munkálatokért, közülük kerül ki az az egy, aki mielőbb nekiláthat az útmodernizáció végrehajtásának. A nagykárolyi városvezetés áprilisban
fogadta el a 17,1 km össztávú útmodernizációról szóló határozatot.
Hétfőn megkezdődött, ma folytatódik a nagykárolyi Városi
Könyvtár és a Kulturális Központ közös vakációs programja a Szünedi babráló. Az
esemény helyszíne a helyi strand, ahol a szervezők 9-13 óra között várják az óvodás
és általános iskolás korú gyerekeket. A 3 évesek külön Pici-sarok várja. A
gyereksziget idei programterve:
Csökkentette a Rompetrol az üzemanyag-árakat a saját
benzinkútjainál. 8 banival olcsóbb a gázolaj, és 5-9 banival kevesebbet kell
fizetni a benzinért. Az intézkedés tegnap lépett érvénybe, így a következőképpen
alakultak az árak: egy liter Efix 95 benzin 4,76 lejbe kerül, egy liter Alto
101 5,43 lejbe. Egy liter Efix Diesel gázolaj 4,71 lejbe, míg a Diesel Alto
55-ért 5,02 lejt
Már háromgyermekes a világ legkisebb anyukája, a mindössze
72 centi magas Stacey Herald. A 36 éves
asszony az Egyesült Államokban él, Kentuckyban, és az orvosok megpróbálták
lebeszélni a terhességről, attól tartva, hogy a magzat túl nagyra nő, és
megsértheti a parányi kismama tüdejét és szívét. Szerencsére nem történt baj,
immár három gyermeket szült,
Kitört az első vita a német válogatottban, amely eddig
kiváló játékával és páratlan csapatszellemével is kitűnt a vb mezőnyéből. Az
egy nappal a Spanyolország elleni elődöntő előtt kirobbant perpatvar a lehető
legrosszabbkor jött. A nézeteltérést az ideiglenes csapatkapitány, Philipp Lahm
robbantotta ki: a Bayern München 26 éves hátvédje ugyanis